Június
29.-én vendége voltam egy gyerek tábornak záró alkalmán Velencén.
Olyan
jó volt látni azt a sok édes drága kis gyerekeket már ezért is megérte
átmennem.
Tudod,
ami nagyon megfogott mikor szót kaptam, hogy mondjak egy pár mondatott magamról
szülőknek. Az a sok kincs gyerek, akik olyan csendesen végig hallgattak. Sok
szem nem maradt szárazon.
Mikor
visszaültem a helyemre odajött hozzám egy Jázmin nevű kislány, akinek egy süti
volt kezében, amit olyan kedvesen átadott nekem. Nem sokkal később visszajön
hozzám és megkérdi megnézheti- e a könyveimet, mondom neki igen. Egy kis szünet
után közelebb jön és kérdezi: Te Istennek köszönöd az életed? Mondom neki, hogy
igen. Mesélek neki a gyermekkoromról. Közben eszembe jut az, hogy mennyit
teszek bizonyságot a felnőtt embereknek arról, hogy légy hálás Istennek az
életedért. Jázmin nevű kislány
megtanított egy dologra, vagyis megerősítette bennem, hogy ne adjam fel a magvetést.
Egy
igeverset juttatott eszembe ez a kislány, ami így szól: „Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről
nemzedékre.” Zsolt. 100:5 Közben magamhoz öleltem Jázmint és néztem mosolygós
arcát olyan békesség fogott el, hogy csak annyit tudtam mondani, hogy köszönöm,
azt. hogy itt lehettem Uram! Köszönöm Zsóka, Vali és mindenkinek az életét kik
foglalkoztak ezekkel a drága gyerekekkel.
Tudod
amint végig néztem a műsort csak az forgott bennem, hogy milyen lágy a szívük!?
Sok
felnőttet elnézek napjaimban, nem mernek kérdezni, tőlem, mert félnek, hogy
megbántanak azzal, hogy kérdeznek az állapotomról.
Köszönöm Zsókának, mikor átadtam neki
mikrofont elmondott pár szót rólam igaz már ellőtte is mondott pár szót amíg
odaértem közösséggel szembe lévő helyre.
Köszönöm még egyszer Istennek és Zsókának,
mindenkinek, valamint Józsi lelkipásztornak ezt a csodálatos délutáni élményt!
Az Úr szeretetével!
Deme Mónika